Porckorongsérv
Az előző bejegyzésemben a gerincsérv (porckorongsérv) kialakulásának leggyakoribb okait gyűjtöttem össze, most pedig, a második felvonásban következzenek a gyanús tünetek. Lássuk, mire érdemes odafigyelni! Persze a hangsúlyt elsősorban a prevencióra érdemes helyezni, de sokan csak akkor vesszük rá magunkat a változásra, ha már megtörtént a baj…
A gerincsérv kialakulása és ennek okai röviden
Remélem emlékeztek még az előző bejegyzésemből a gerincoszlop rövid anatómiájára. A porckorong kettős állományát kívül sűrűbb, belül pedig kocsonyás anyag építi fel. Ha a külső gyűrű átszakad, vagy sérül, a belső anyag kitüremkedik, ez a sérv. Kialakulhat többek közt a degeneráció miatt (20 éves kor felett egyre kevesebb a víz a porckorongokban, így elvesztik rugalmasságukat), ha hirtelen emelünk, ellenőrizetlenül végzünk megterhelő sportgyakorlatokat, de fokozott kockázatot jelent az idős kor, a túlsúly, a mozgásszegény életmód és az ülőmunka is.
Tünetek – Mi árulkodik arról, hogy sérvünk van?
A gerincsérvnek több fajtája van. Ezeket elkülöníthetjük a kialakulás helye (nyaki-, háti- és ágyéki szakasz), vagy súlyossága szerint. Súlyos esetben azonnali erős fájdalom jelentkezik, ami nem csak a sérv környékén érződik, hanem mivel a kitüremkedés nyomja az idegeket, a fájdalom kisugározhat a test különböző területeire, akár a végtagokra is. A nyomás erősségétől függően változik a fájdalom intenzitása.
Enyhe esetben azonban nem ennyire drasztikus a hatás, hanem szépen lassan szokunk hozzá a fájdalomhoz. Ezért érdemes folyamatosan karban tartani magunkat, és mozgással, tornával elébe lehet menni a problémáknak. Mindig figyeljünk a testünk jelzéseire, akár a legapróbbakra is, hiszen ha a változások, problémák a korai szakaszban fülön vannak csípve, akkor a kiút is gyorsabb és könnyebb.
Nyaki gerincsérv
A nyaki gerincsérv napjainkban népbetegségnek számít az ülő életmód, és a mozgásszegény mindennapok miatt. Első körben csak beszűkülnek az ízületek mozgástartományai, bemerevednek az izmok, úgy érezzük, nehezen mozgunk. Az izmok bemerevedése rendellenes helyzetbe kényszerítheti a csigolyákat, a gerincoszlopot. A sérv előfutárai lehetnek a „becsípődések” egy-egy hirtelen mozdulat hatására kialakuló fájdalom. Mikor a gerinc ezen szakaszán alakul ki sérv, tünetei lehetnek zsibbadások, fájdalmak, izomgyengeségek a test más részein is, sőt, akár a felső végtagokba sugárzó fájdalom, ami az idegek nyomása miatt alakul ki. Ha ezek bármelyike jelentkezik, azonnal forduljunk szakemberhez!
Ágyéki gerincsérv – isiász
Az isiász más néven lumbágó, ülőideg-gyulladás vagy idegzsába szintén a modern életmóddal járó betegség. Nevét a nervus ischiadicus nevű ülőidegről kapta. Az isiász a gerinc deréki szakaszából eredő fájdalmas tünetek együttese.
Mi a tipikus vonala az isiász miatt terjedő fájdalomnak?
Ha ezeket a jeleket észleled, irány az orvos! Fájdalom fut végig a derekadtól a farpofa alsó részén át a combod hátsó feléig, egészen le a térd külső oldaláig, sőt akár a boka külső oldaláig? Ez a klasszikus ív, de súlyosságtól függően a fájdalom meg is állhat valahol. Ami még fontos ismertetőjele, hogy a fájások provokálhatóak tüsszentés, köhögés, vagy orvosi műfogások hatására is.
Degeneratív porckorong betegség
A degeneratív porckorong betegség (degenerativ disc disease- DDD) elsősorban hát-, derék- és nyakfájdalmat eredményezhet, vannak, akiket ez komolyan akadályoz a tevékenységükben, míg mások alig érzékelnek tüneteket. A fájdalom jelentkezése a fent leírtak szerint történik attól függően, mely korongot érinti a probléma. A fájdalmat súlyosbíthatják bizonyos mozdulatok, törzsfordítás, lehajlás, de jelentkezhet zsibbadás és bizsergés is.
Gyógymódok, a kombinált terápia alapjai
Mivel számoljon az, aki mihamarabb fel akar gyógyulni az isiászból. Milyen kezeléseket érdemes igénybe venni és kombinálni, hogy a lehető leggyorsabban és leghatékonyabban elmúljanak a tünetek?
- Gyógytorna,
- Gyógymasszázs,
- A szájon át szedhető gyulladáscsökkentők,
- Helyi, célzott gyulladáscsökkentő injekció,
- Természetes hatásmechanizmusú kezelések pl.: orvosi kollagén injekció vagy a lökéshullám terápia,
- Műtéti kezelést csak a legszélsőségesebb helyzetekben alkalmaznak.
Természetesen a prevenció a legfontosabb, tornával, mozgással lehet leginkább elébe menni a sérv kialakulásának. Az ülő életmódot bizony ellensúlyozni kell. Szánjunk időt saját magunkra, a testünkre, az egészségünkre. Hiszen a test meghálálja a ráfordított időt.